Kapcsolat

További internetes hivatkozások

T-REND-HAGYÓ önéletrajz

Önéletrajz

1951. 05. 23.-án születtem Bercelen. Gimnáziumi érettségi után diplomáztam a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán, 1974-ben.

Első munkahelyem a Magyar Filmgyártó Vállalat volt, ahol egy mérnök-közgazdász csoport tagjaként egyéves vezetőképzésben vettem részt, végigjárva és tanulmányozva a filmgyártás valamennyi részlegét, a világításon, a sminken, a ló buktatáson, díszletépítészeten át egészen a képfelvételig.

Első feladatom a világítástechnika teljes rekonstrukciója volt, ami a mai napig használatos, sőt, azóta átvette a Magyar Televízió és a Magyar Hirdető is. Utána filmkamerák fejlesztésével foglalkoztam, sok elfogadott újításommal „kiváló újítóként” részt vettem az Újítók és Feltalálók Országos Kongresszusán is.

Később a MAFILM első videostúdiójának vezetője lettem, ahol operatőri tevékenység mellett főképpen utómunkálatokkal foglalkoztam, miközben végigkísérhettem a technika fejlődését a U-MATIC-tól az 1 coll-on át BETA SP-ig.

A Balázs Béla stúdió vezetőjeként sok dokumentumfilmet és újhullámos, avantgárd filmet készítettem.

Ezt követően a Filmpremier Stúdió vezetője lettem, ahol több játékfilm mellett a magyar reklámfilmek 90%-a készült, de számos nemzetközi produkcióban is részt vettem.

1984-től önálló operatőri és rendezői feladatokat is vállaltam. Több mint hétszáz videoklip mellett részt vettem sok játékfilm és reklám elkészítésében. Forgattam a Magyar Televíziónak, klipjeimet az MTV-Europe is vetítette. Dolgoztam a BBC-nek, az ARD-nek a Forma-1-en, Transworld Sportnak öttusát, úszást, vitorlázást, korcsolyázást, forgattam földön, vízen, víz alatt, helikopterből, hőlégballonból, Magyarországon, Cannesban, Monte Carloban, Moszkvában, Velencében, Altenbergben, Bécsben, Isztambulban, Grand Canarián, stb.

Részt vettem különböző versenyeken és fesztiválokon, ahol már több ízben díjat is nyertem.

Jelenleg saját vállalkozásom van filmgyártásra, saját produkcióként készítettem több reklámfilmet, koncert videót, portréfilmet, dokumentumfilmet, havonta jelentkező televíziós magazinműsort, évekig tagja voltam az RTL Klub "Kész átverés" c. műsorát készítő stábnak.

Első nagyjátékfilmem a"Rom-mánia" című film volt. Operatőri-rendezői-produceri feladataira azért vállalkoztam, hogy kamatoztassam sokéves tapasztalataimat a legkorszerűbb HD filmgyártási technológia hazai bevezetésében egy olyan közönségfilmben, mely tovább növeli a magyar filmgyártás tekintélyét itthon és külföldön egyaránt. Ezt a filmet a Magyar Játékfilmszemlén is bemutatták.

2010-ben készítettem el a „Szép Magyarország” című játékfilmemet, melyet szintén bemutattam a Filmszemlén.

Ma is aktívan dolgozom rendező-operatőrként. Technikai felszereléseimet folyamatosan fejlesztem és szinten tartom, rendelkezem Full HD/4k professzionális kamerával, vízalatti kamerával, go-pro-val és professzionális utómunka stúdióval. Sokoldalú tevékenységem a dokumentumfilmtől a videó klipekig és a reklámokig meglehetősen széles skálát felölel.

Budapest, 2020-05-01

Referenciák

1. Videoklipek
Omega: LÉNA
Neoton: HOLNAP HAJNALIG
Princess: HUNGARIAN RHAPSODY
Szekeres Tamás: ADAGGIO
Fekete Johny: ADAGGIO
Demjén: VÁRJ, MÍG FELKEL MAJD A NAP
Omega: FEKETE PILLANGÓ
Demonlord: SEARCH SZIGET FESZTIVÁL
Boróka együttes: TAVASZI SZÉL
Ossian: ÉJFÉLI LÁNY
Szandi: NÁPOLYI
Gerendás Péter: C’EST LA VIE
Balázs Fecó: TÖRTÉNELEM 1
Pokolgép: METÁL AZ ÉSZ
Omen: BÍZD RÁM MAGAM
Gép: HŐS LETTÉL
2. Reklámfilmek
Sony FS7 camera SPOT
GreenPlus SPOT
Rothschild reklám Macskanő
World Beauty Congress SPOT
Loft Garden Villa Thailand
Panini Budakeszi
Gaus Wheel Egykerekű bicikli
Adventure Divers Lombok PADI
3. Esküvők
Wedding trailer of Csősz Boglárka
Natalie & Levente Wedding trailer
Marriage in Trogir
Wedding Of 12 Couples In Thailand
Wedding trailer of Helga & Dani
Marriage of Kinga&Gábor
4. Szépségversenyek
Miss Hungary Fotótábor 2019
Miss Balaton 2018
World Beauty Congress In Dubai 2017
Miss World Car&Motorsport in Belgrade
Eurasian Hairdressing and Makeup
Miss Holiday International döntő trailer
Pearl Of Danube Vers
5. Útifilmek
Indonesia Summer Love Story
Indonézia The House Of Rising Sun
Thailand James Bond Islands
Thailand James Bond Islands 2
Surin Island Thailand
Similan Island Thailand
Horvátország Krk sziget
6. Portréfilmek
Szamos Miklós Krémes Háború
Schreirick Antal Portré Egy Építészről
Gyurkovics László vállalkozó egy napja
Ferenczi János: Fénnyel írt napló India
7. Referencia filmek
Image Film Of Hungary
Hotel JM Lombok Indonesia
Hotel Aurum Hajdúszoboszló
Gundel Dolce Vita Party 2018
Make Up Show By Liv Rideg
A házépítés iskolája
Save Your plant GreenPlus Catalyst
Szamos Miklós cukrászdái
Egy Gáláns Fodrász Krizsán Győző
Harangvölgyi kozmetika
Tokaj Wintrade Film
Top Villas Kata Beach Thailand
Penta kft. Around The Mathias Church
8. Művészfilmek
A Világtalálkozó Himusza
Over The Nine Hole Bridge
In Memoriam Koller Katalin
Bercel Kastély
Gesztenyefa árnyékában
Balatonlelle Naplemente
9. Dokumentumfilmek
Japán-Magyar Alkotótábor 2019
Csillagok Békéje rádióteleszkóp
Bírói arrogancia
Ritka Betegségek Világnapja
Kolozsvári Magyar Napok 2015
Bears Of Transylvania
10. Játékfilmek
Rom-Mánia Expozé
Rom-Mánia trailer
Szép Magyarország trailer
11. Táncos filmek
Szabadsághíd Salsa
Savoya Terrace Budapest 2019 Salsa
Lánchíd Salsa
Dancepromotion Team Nagycirkusz
Experidance: Eltáncolt történelem
12. Divat filmek
Miss Balcsi Fashion Szépligeti Ági
Navona Fashion Show Marie Claire
Léber Barbara Alkonyat
Chrisand salon Bunda
13. Koncert filmek
Pergolesi: Stabat Mater
A Muzsika hídja kórus fesztivál
David Martello in Budapest Ice Rink
30 éves a Száztagú Cigányzenekar
Ossian: A ROCK KATONÁI